KBS csapágy.jpgA Kínában készült eszközökről mindenkinek megvan a véleménye. Ám a vélemények általában igen negatívak szoktak lenni. Már Magyarországot is elárasztották az olcsó, kínai elektronikai kütyük, amelyek pár év használat után általában beadják a kulcsot. Szinte nincs is már olyan eszköz, amely valamilyen úton-módon ne lenne érintett a kínai gyártásban és ez a csapágyak gyártására is igaz.

Az előzőekben már beszéltünk néhány olyan kínai csapágy márkákról, amelyek már hazánkban is megtalálhatóak. Ezek a forgó alkatrészek valóban kitűnően megfelelnek annak a kitételnek, amely miatt igény van rájuk, méghozzá, hogy nagyon kedvező áron beszerezhetőek. Ezek az olcsó csapágyak nagyon sok helyre tökéletesen megfelelnek. Például mezőgazdaságban, ahol a gyors rongálódás, koszolódás miatt szinte lényegtelen, hogy milyen csapágyat helyezünk be. Vagy éppen a nagyon kis fordulatokat végző eszközöknél is elegendő egy ilyen csapágyat berakni, hiszen a cseréje sem fogja meglaposítani a pénztárcákat.

Azonban nem mondható el minden kínai csapágyra az, hogy gyenge minőségű (gagyi) lenne, hiszen található olyan is, amely igen jó minőséggel képviseli magát, itt a mi hazánkban is. Ez a márka nem más, mint a KBS csapágy, amely kivételesnek mondható a kínai csapágyak gyártásánál. A kivételességét nem az ára adja, hiszen az továbbra is igen kedvező, sokkal inkább az a minőség, amelyet képvisel. A KBS csapágyak ugyanis már nem a legalsó, inkább az erős középminőségű csapágyak közé sorolhatóak. Ezzel a minőséggel pedig valóban el is nyerheti mindenki tetszését, hiszen az ára hasonlóan kedvező, mint az olcsóbb kategóriás egyéb kínai csapágyaké, ráadásul közép kategóriás csapágyat kaphatunk ilyen kedvező áron.

Ez egy igazán jó választás akkor, ha a pénztárcánkat nem szeretnék szélesre nyitni, de mégis szeretnénk egy jobb minőségű csapágyat tudni a szerkezetünkben. Komoly pozitívuma még ezeknek a csapágyaknak, hogy igen sok fajtája megtalálható a piacon, így mindenki megtalálhatja a szükséges méretben és kivitelben.

A bejegyzés trackback címe:

https://csapagy.blog.hu/api/trackback/id/tr796950769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása